Ez akkora kaland innen, Lagosból, hogy hetekig készültünk rá. Először is el kellett dönteni, hogy busszal menjünk vagy kocsival, észak ugyanis egyenlő a veszéllyel, ott a Boko Haram, ott vannak az egyszerű úti fosztogatók, és ott vannak a rendőrök meg a katonák, akik lépten-nyomon megállítják az embert és pénzt követelnek. A busz mellett szól, hogy talán kevésbé van kitéve támadásnak, mert két emberrel könnyebb elbánni, mint 16-tal, de kötöttséget jelent, plusz mellette taxizni is kell a városban. Az autó könnyebb célpont lehet, viszont szabadságot ad, és nem kell azon törni a fejünket, hogy hogyan jutunk el Juditkához Kadunába, mert egyszerűen odagurulunk. Hosszas hezitálás után Mini a kocsi mellett döntött, alaposan fel is készítette, szervizelte, lemosatta, beillatosította, és akkor az indulás előtti estén a nagybácsi azt mondta, szeretné, ha repülővel mennénk. Mivel ő a szponzorunk, nem tiltakozhatunk, ha repcsivel akar küldeni, de azt mondtam neki, hogy nem bízom a helyi járatokban, amit ő maximálisan megért, mert inkább utazik két napig, csak ne kelljen felszállnia, úgyhogy ejtve volt a téma. Ilyen előkészületek után szombat hajnalban bedobáltuk a kocsiba a gyűrött, nedves ruhákat meg amit még ki tudtunk tapogatni a sötétben (akkor már 4 napja nem volt áram), és útnak indultunk. 

Úton lenni szerintem az egyik legjobb dolog a világon, az utazásban talán a megérkezésnél is jobb az út maga, főleg itt, ahol annyira más a táj, mint otthon. Szántóföldek meg erdők helyett pálmaültetvényekben és dzsungelben lehet gyönyörködni, vörös homokon álló vörös házikók bájolnak el, az út mellé kirakott portékák mutatják, azon a környéken mivel foglalkoznak az emberek, a színeket, az embereket meg a piacokat pedig a végtelenségig tudnám bámulni. Fényképeztem is vadul a telefonnal, de a száguldó autóból egy tetszhalott Blackberryvel nem lehet megörökíteni ezt a sok csodát. 

Abujáig öt államon mentünk keresztül, Ogun, Osun, Ondo, Edo és Kogi state-en. Azt, hogy épp merre jártunk, csak Minitől tudtam, mert táblák elvétve dülöngélnek az út szélén. Úgy emlékszem, 2010-ben jobban tájékozódtam, mert akkor a Star sörnek voltak welcome itt-ott óriásplakátjai szinte mindenütt a Murtala Muhammed reptértől kezdve Uromiig. Az egyetlen éles választóvonal Edo state határában volt, ahol az út hirtelen kisimult és vonásokat kapott. 

Errefelé régen híresen szar volt az út, volt olyan szakasz, ahol nem is volt, ehhez képest most elég jól lehet közlekedni. Tegnapig azt hittem, hogy 75-90 km/órával is száguldottunk, de benéztem a mérföldórát vagy mit, úgyhogy a valóságban 120 fölött is mentünk.

Már sötétedett, amikor Juditot (mtikiti-t) felszedtük Abujában, ahonnan még vagy másfél óra Kaduna, ezért a városból elsőre csak az A betűs meg a focilabdás körforgalom, illetve leginkább a piac takaros gyümölcs- és zöldséggúlái maradtak meg bennem. A házat nem fotóztam körbe, illusztrációnak itt vannak Juditka saját képei:

http://mtikiti.wordpress.com/2013/06/25/766/

A mi lakrészünkhöz képest ez egy valóságos palota, a konyhától besárgultam, két tűzhely is van benne sütővel, óriási terek, és a fűszerek csak úgy szabadon állnak a polcon, nincsenek műanyag dobozokba gyömöszölve. Itt ugyanis alig van bogár a lakásban, rágcsáló meg egyáltalán nincs. A fürdőszobában a kád mellett külön zuhanyzó pöffeszkedik, ezek mellé még befér egy óriási vizeshordó, és ha társastáncra nem is maradt hely, azért moonwalkozni simán lehet. Egyetlen hiányossága, hogy a víz még nincs bevezetve, de nálam ezért nem jár pontlevonás. A legnagyobb királyság a - falusi kultúrterem nagyságú - hálószoba, ahol igazi ágy van, és mi abban aludtunk! December 19-én aludtam utoljára ágyban… Reggel pedig igazi főzött kávét ittunk!!

De sorrendben előbb a vacsora következett, tipikus nigériai tálalásban. Egy szuper kerthelyiségbe mentünk, ami tele van egzotikus fákkal, még cicájuk is van, és arról nevezetes, hogy a sült krumpli tojással csak 300 naira. Ebből próbáltunk rendelni, csak sajnos nem egyformán, én a krumpli-tojás verziót választottam, Judit azonban tojás nélkül kért két adag sült krumplit, így ezek együtt Mini egusija nélkül is kicsapták a biztosítékot a pincérfiú agyában. Harmadik nekifutásra annyit értett belőle, hogy egy tányér krumpli tojással neki, két tányér krumpli neked, ekkor Judit még türelmesen elmagyarázta, hogy ő csak egy személy, egy tányéron kér két adag krumplit, de hiába volt minden igyekezete, végül egy tányéron egy adagot kapott. Mire az italokhoz értünk, a fiú már végképp nem tudott több infót befogadni, a három Star sör elfelejtődött, pedig ebben legalább semmi bonyolult nem volt. Megkerestem, hogy emlékeztessem rá, persze nem az asztalok között sürgölődve találtam rá, hanem egy pincérlány mellett üldögélt, mondtam neki, hogy három Star sört, lécci, erre ő: „a tűzön van, nemsokára viszik”.

Végszónak ez jó is lesz mára, holnap a kajurui kirándulással folytatom a beszámolót.