Naija Wife

Gyorsan összecsapom a maradék másfél hónapot, mert már nagyon unok a múltról írni.

Volt két verseny az iskolában, matek és általános ismeretek (ezt nem tudom szépen magyarul). Az elsőt horrorrá változtatta a Gülü, non-stop fegyelmezte a gyerekeket, nem izgatta, hogy beleszól a kérdésbe vagy a válaszba, és a végén megpálcázta a gyengébben teljesítőket. Sírni tudtam volna. A másik verseny napján szerencsére elutazott, az jó hangulatban telt. Nekem annyi közöm volt az egészhez, hogy én csomagoltam az ajándékokat (snassz iskolai füzeteket kaptak, no money), és csináltam okleveleket, hogy mégis legyen valami emlékük a versenyről.  

A jobb felső sarokban a büntiben lévő gyerekek láthatóak a tábla előtt ülve,mellettük a Gülü, ölében nádpálca, nyomkorássza a mobilját

Március 21-én volt a ciklus legizgalmasabb eseménye, a tanulmányi kirándulás. Az idei év témája a kommunikáció, ezért egy tévéstúdiót céloztunk meg. Az AIT (African Independent Television) stúdiója adta magát, mert fél órányira van az iskolától, de onnan páros lábban rúgtak ki minket. Attól tartok, Gülünek akadt némi kommunikációs problémája velük... Innentől lepasszolta nekem a szervezést. A telefonomon kigugliztam, milyen stúdiók vannak a szárazföldön (a sziget túl messze van), kiválasztottam a Lagos TV-t, és egy tanárral odamentünk leboltolni a látogatást. Egy 50 fős csoportnak 10 ezerért kínálják a látogatást, de van olyan opció is, hogy 30-ért interjúkat készítenek 3 gyerekkel és 2 tanárral, és leadják a 4-kor, 6-kor és 7-kor kezdődő híradók előtt.  A híradókat különböző, angol, igbo és yoruba nyelven sugározzák. Ennél olcsóbb reklám nincs, rá is bukott a vezetőség. Egy hétig csak az volt a téma, hogy kinek milyen ruhát kell felvenni, és igyekeztek a gyerekek és a tanárok szájába rágni, hogy miket mondjanak az iskoláról. Aztán persze kiderült, hogy magáról a stúdiólátogatásról tesznek fel kérdéseket. A látogatás klassz volt, természetesen engem is a kamera elé toltak, bár se gyerek, se tanár nem vagyok, de muszáj mutogatniuk a fehér pofámat. A stúdió, után jött a program második, sokak számára sokkal izgalmasabb része: elvittük a gyerekeket a Shoprite-ba, mert sokan még nem voltak ott. Hát baromi sokat vesztettek, ha még nem láttak plázát. Én a buszban ülve vártam, hogy kiszórakozzák magukat, nem akartam látni, ahogy ötös csoportokban taszigálják a gyerekeket, mert sietni kell, lejár a parkolójegy. A Mistress, a Gülü és néhány tanár bevásároltak a közértben, aztán minden gyereknek vettek tölcséres fagyit, jó drágán. Remélem, életre szóló élményben volt részük. Ja, és ez volt az a nap, amikor újfent leszakadt a plafon az irodánkban.

A következő héten Ehis is otthagyta az iskolát, kapott egy egyetemi előadói állást valahol nagyon messze, Abujától 5 órányira. Felvették helyette beszerzőnek és könyvtárosnak a Madam valamelyik sógorának a testvérét, vagy valaki ilyesmit. Ennek köszönhetően újra vannak meetingek, és már jegyzőkönyv is készül róluk, az új kolléga vezeti. Csak az a gáz a fickóval, hogy hosszú a körme :(((

Az egyik meetingen megállapodtunk, hogy mindannyian guglizunk egyenruhákat, hogy legyen mire lecserélni a régieket. Egyedül én foglalkoztam a dologgal, gugliztam is, meg paintben dizájnoltam. Egy ovis is jobban megoldotta volna, de a Mistress megdicsért érte. Nem mondom, rám fért már egy kis elismerés.

Elérkezett a három hónapos ciklus vége a vizsgákkal. Az előző vizsga csupa stressz volt, sehogy sem akartak elkészülni a tanárok a kérdésekkel, aztán meg a nyomtatás csúszott. Ebből okulva a Gülü már egy hónappal a vizsga előtt megíratta a kérdéseket, de most sem sikerült időre kinyomtatni mindent, most is olyan csúszás volt, hogy egy nappal később fejeződtek be a vizsgák. Ráadásul nem az előre megadott sorrendben kapták meg a gyerekek a kérdéseket, emiatt a szülők is panaszkodtak. Előző nap ugye felkészítették a gyerekeket a három kiírt tárgyból, de másnap fizika helyett mondjuk keresztény vallásból kellett vizsgázniuk. Érthető, hogy berágtak. Az is igaz, hogy nem volt elég nyomtatófesték meg papír, de ha a Gülő időben kezdte volna a szerkesztgetést meg a nyomtatást, meg a papírért való könyörgést, akkor be tudta volna fejezni. Engem direkt nem vont be a szerkesztgetésbe, mert szerinte felhúztam volna magam rajta. Ha már így eldöntötte helyettem, hagytam, hadd csinálja egyedül.

A vizsgaeredmények számolgatásába, gépelésébe viszont nagyon is bevont – gondolom, addigra már totál kikészült –, ő csinálta a bölcsit, ovit (3 csoport), az enyém lett az összes többi. A kicsik szöveges értékelést kapnak, a nagyok táblázatot. Az értékelés olyan furcsán megy, hogy az alsósokat számokkal és betűkkel, a felsősöket meg csak betűkkel osztályozzák, amiket a számokból konvertálnak. Vagyis én konvertáltam. Na ezen tényleg felhúztam magam, mert az alsósok olyan számokat kaptak, hogy 0,25; 0,88; 2,5; 12; 27, meg még a betűket is. A felsősöknél meg volt olyan gyerek, akinek minden részeredménye D lett (1-2-3-4. teszt, teszt összesen + a vizsga), a végeredmény pedig E. Amikor rákérdeztem, ez hogy lehetséges, Gülü elmagyarázta, hogy simán, mert így jön ki a matek. Hát nem tudom, ha én szülő lennék, apró cafatokra tépkednék egy ilyen bizonyítványt. Három napig reggeltől estig számolgattam, időnként átírattam a tanárokkal az eredményeket, mert ahol 20 volt a maximum, ott nekik 47-re jött ki a vége. Ezek után még százalékban is meg kellett határozni a teljesítményt. Ezt persze nem én csináltam, megkértem a matektanárt, mutassa meg, hogy kell, de megkönyörült rajtam, és majdnem mindenkiét megcsinálta helyettem, nekem három maradt a végére. Baromi nehéz volt, mert vannak összevont tantárgyak, 2-6 tárgyra kapnak egy számot, aztán a betűs tantárgyak számait is össze kell adni, már ha megvannak, ha nincsenek, elkérni a tanártól... Aki ismer, tudja, micsoda büntetés nekem egy hét matekozás. De látszott, hogy a tanároknak is nehézséget okoz ez a bonyolult rendszer. Ki is fakadtam, hogy micsoda hülyeség ez az egész, erre a Gülü elkezdte megmagyarázni, hogy miért kell bizonyos tárgyakat számokkal, másokat meg betűkkel osztályozni, academically. Mondtam neki, hogy nem is akarom tudni, miért, szerintem úgy rossz az egész, ahogy van, ha egyszer ki lehet fejezni valamit számokkal is meg betűkkel is, akkor miért nem használunk egy valamit osztályozásra. Különben is, a betűre konvertálásnál torzul az eredmény, mert két szám ér egy betűt, pl. 9-10 az A, 7-8 a B s a többi. Szegény Gülüt sikerült jól megbántanom, ebből gondolom, hogy ő találta ki az egészet. Kicsit faggatóztam a tanároktól meg Minitől, meg persze utánanéztem a neten, hogy megy ez máshol: alsóban számokat, felsőben betűket kapnak, de nem simán A-E-ig, hanem van B1, B2, C1, C2 is. Azóta szorgalmazom, hogy egyszerűsítsük a rendszert, de nem fűzök hozzá sok reményt, hogy sikerülni fog.

Látva az aktivitásomat, a Mistress eldöntötte, hogy a szünet után kettéosztja a feladatokat, Gülü fogja igazgatni a primary, én pedig a secondary schoolt. Ez azzal is jár, hogy nekem kell majd ellenőrizni az óravázlatokat, ami nem lesz könnyű, mert nem tudom, mi a tananyag, de állítólag minden könyvet meg fogok kapni. Izgalmas kihívás. Szerencsére párszor már csináltam, mert vannak tanárok, akiket a Gülü utál, és időnként rám bízta az ő vázlataik csekkolását. Sokkal könnyebb helyzetben lennék, ha az alsósokat kapnám, de principalnak neveztek ki, mert ők sem voltak tisztában azzal, hogy a headmistress a primary igazgatója, a principal pedig a secondaryé, úgyhogy most nyöghetjük a hülyeségük következményeit. És még így sem az előírás szerint működünk, mert a mi headmistressünk hivatalosan school administrator, a primary vezetője (a Gülü) meg hol head academic, hol consultant... Mindegy, úgyis az a lényeg, hogy amikor megint jön a minisztérium ellenőrizni, akkor majd beültetnek egy tanári diplomával rendelkező valakit az én helyemre, Gülü fogja a headmistress-t játszani, a Headmistress meg adminisztrátor lesz. Bekészítenek egy-két borítékot, és zsír lesz minden.

A Gülü úgy értékeli a feladatmegosztást, hogy megfosztják a hatalmától, úgy berágott, hogy hozzá sem lehetett szólni. Két napig úgy nyugtatta az idegeit, hogy egy vallásos ének refrénjét énekelte órákon keresztül, mindig ugyanazt a két sort, még akkor se hagyta abba, amikor valaki beszélt hozzá. Az én idegeim persze ettől totál kikészültek. Aztán talált egy mondvacsinált okot, hogy végre kitombolhassa magát. Egyik reggel a Mistress meglátta az ablakból, hogy a takarítónő egy csomó papírt húz ki egy szemetesből, lekiabált neki, hogy nehogy már kidobja, azonnal hozza az irodába az összeset, és mondja meg, hol találta. Kiderült, hogy a Gülü asztala mellett volt, a földön. Megérkezett a Gülü, a Mistress számon kérte rajta, hogy miért dob ki ilyen mennyiségű papírt, amikor annak a hátoldalára simán lehet belső anyagokat nyomtatni. A Gülü váltig állította, hogy nem is dobta ki a papírokat, az asztalán hagyta őket. Aztán kitalálta, hogy a Mistress bejött a szobába, amikor takarítottak, és szándékosan elvitte a papírokat az asztaláról. Két napig nyomozott mindkettő, mi történhetett, de nem jutottak közös nevezőre. Nyilvánvaló, hogy a földön voltak a papírok, mert a Gülü nem megy el a szemétkosárig, a földre dobál mindent, csak nem hajlandó beismerni, hogy hibázott. Most megint megy az utálkozás mindkét oldalon.

Ennyit az iskoláról, 11-én kitört a tavaszi szünet.

Mindeközben otthon volt egy lakógyűlés, amin kiderült, hogy hetekkel korábban leesett a víztartály teteje, belefulladt a tartályba egy madár, és ott rohadt meg. Éreztük is, hogy büdös a víz, de én először azt hittem, a vécétartályban rohad egy tetem, de a tartályt nem lehet kinyitni, nem jártunk utána. Később a csapvizet is büdösnek éreztem néha, olyankor nem lögyböltem a fogmosóvizet a számban, hanem marha gyorsan kiköptem. Ezen kívül más óvintézkedés nem volt, szóval a madárhullás vízből főztem kávét, abban mostam a zöldséget, abban fürödtünk, kívülre-belülre jutott belőle. Miután megtudtuk, mi történt, volt egy kis hányingerünk, de most már annyira se leszek finnyás, mint eddig voltam. Mire föl?  

A döglevest és a dögkávét viszont már porcelán edényekből fogyaszthatjuk, a Shoprite-ban szereztük ezeket:

A társasági életem is beindul lassan, Judit ugyanis összehozott egy abujai magyar Nigerwife-fal, ő pedig egy lagos-i lengyellel. Mindkettővel nagyon jót beszéltem telefonon. Hihetetlen jó érzés hasonszőrűekkel beszélni, akik ráadásul régóta itt élnek, és sok hasznos tanácsot tudnak adni. Ahogy elmondták, kapcsolatokkal, munkaajánlatokkal is segítik egymást. Május 3-án lesz a legközelebbi Nigerwives-összejövetel már alig várom, hogy találkozzak velük! :)