Hogyan sikerült kiiktatni szinte minden kapcsolatot az életemből? Ha bárki megkérdezi, hogy mi újság velünk, a válasz kb. az, hogy "semmi", "semmi különös", vagy "semmi változás". Persze mindig történik valami, de minden próbálkozás negatív eredménnyel zárul, úgyhogy a halvány reményre okot adó történéseket el sem mondom, mert ha később rákérdeznek, hogy mi lett ebből vagy abból, akkor azt kell mondanom: "semmi".
Azon kívül, hogy a férjemért "küzdök" és dolgozom, mást szinte nem csinálok, úgyhogy baromi unalmas lettem. Másfél éve nincs más téma, mint hogy mi van a férjemmel és velem, ami másokat nyilván kevésbé foglalkoztat, mint engem, úgyhogy már erről sem kérdeznek az ismerősök, rokonok. Mindenki ezerszer hallotta már, hogy most megpróbáljuk ezt, írtam ennek-annak, várjuk a választ, reméljük, végre történik valami pozitív, most már biztos nemsokára hazajön stb. Ha nem az én életem lenne, nyilván én is unnám. Nem terhelhetem az embereket azzal, hogy már megint kiborultam reggel, munkába menet, mert valami felidézett egy közös emléket, vagy várandós nőt/csecsemőt láttam, ezért inkább nem mondok semmit. Majd leírom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.