Május 20-a már ott el volt átkozva, hogy erre a napra voltam kiírva az ikrekkel, amit önmagában tudtam volna kezelni, de az események odáig fajultak, hogy ma reggel azzal fenyegetőztem, hogy hazamegyek.
Már kora reggel felhúztam magam, amikor megláttam Daniel lábán a szívecskés zoknimat. Alig kaptam levegőt, annyi sikerült kipréselni magamból, hogy „Az én zoknim van rajtad?”, pedig efelől nem volt kétségem. A válasz a szokásos: nem tudta, hogy az az enyém. Mert ha a bátyjáé, Eunicé vagy Happyé, akkor persze szó nélkül elvehetné, csak én kötök belé. Visszakullogott a házba, hogy levegye, de rögvest ki is jött, és megkérdezte, nem maradhatna-e rajta. Lehet, hogy paraszt vagyok, de nem engedtem meg neki. Történetesen tudom, hogy 150 naira egy pár zokni, mert Mininek azt vettem a születésnapjára szombaton - ilyen jól el vagyunk eresztve -, megveheti út közben, az autóból sem kell kiszállni érte. Ő persze nem vesz, majd ha talál egy másikat a házban, azt fogja hordani, addig mezítláb veszi fel a cipőt.
Az alapot már összeszedtem a Mekk Elekkel történt összecsapáshoz, amiről már írtam. Amikor benyögte az ember, hogy valóban hiányzik egy csavar a gépemből, már reszkettem az idegességtől. Hazafelé Daniel még megdobott egy halálközelivel, belehajtott egy gödörbe, akkorát zakkant az autó, hogy azt hittem, ott maradunk, de ki tudott jönni belőle, hogy aztán a hátsó kerékkel is eljátssza ugyanezt. Az állapotomon két dolog javíthatott volna, az alkohol vagy az alvás, de ital nincs otthon, aludni meg nem tudtam. Megint rémálmom volt, most az Anyukámról, de azt nem írom le. Utána három és fél négy között az egeret próbáltam lámpával és apróbb tárgyak dobálásával kiűzni a szobából, sikertelenül. Akkor húzta csak el a csíkot, amikor Happy és Eunice éktelen lármával imádkozni kezdtek. Tudom, hogy a hitében senkit sem illik megbántani, de komolyan nem hiszem, hogy Isten jobban figyel az elváltoztatott hangon, üvöltve, zörögve, csapkodva előadott imára, mint arra, amit magamban mondok. Amikor abbahagyták, egy óra maradt az alvásra, de mire elszenderedtem volna, felcsendült az Allahu Akbar az egyik közeli mecsetből, amihez nem sokkal később csatlakozott a másik müezzin is.
Ide rakom a végére Mini kedvencének Sleepless nights című nótáját, hátha valakinek jobb kedve lesz tőle, nekem ugyan nem, mert ilyen sebesség mellett nem lehet videót nézni, és különben is untat a reggae:
https://www.youtube.com/watch?v=SR8Oui-BcIs
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.