A házban béke és csend honolt.
Pénteken Joy, a nagybácsi felesége telefonon kiosztotta Happyt, majd összehívta a családi kupaktanácsot, Minit, Danielt és engem, és azt kérte, bocsássunk meg Happynek, legyen békesség a házban, mert ő nem tud aludni amiatt, hogy mi nem beszélünk, sőt nem is üdvözöljük egymást. Minit arra kérte, hogy ezt mondja el a két lánynak is este. Ez azóta sem történt meg, nyilván már nem is fog. Aznap túl későn értünk haza, áram sem volt, a libák nem gágogtak, aludtak. Szombaton ők otthon, mi munkában voltunk, mire hazamentünk, addigra ők elmentek meglátogatni Eunice nővérét, és éjszakára is ott maradtak. Olyan csönd volt, hogy hallani lehetett a gyíkok lépteit. Vasárnap kb. egy órát töltöttek a házban, ez idő alatt szerencsére elkerültük egymást.
Háborítatlanul átadhattam magam a sikamikának. Csakhogy az eső pont akkor kezdett szakadni, amikor az utolsó ruhadarabokat szedtem ki az öblítővízből, ezzel lőttek a napon szárításnak, a cuccok még mindig vizesek. Törölköző híján trikókkal szárítgattam magam, zölddel a hajamat, fehérrel magamat, aztán amikor egymás mellé terítettem őket, a nemzeti színek láttán röhögve kibukott belőlem egy Üdv Nigériában.
Este megtörtént a nagy találkozás Mini és a lányok között, ugyanis Mini felajánlotta, hogy elhozza a reptérről Eunice bátyját, aki 15 év után először látogatott haza. A lányok a szállodában várták az indulást Eunice öccsével, nővérével és annak férjével (a pásztorral) együtt. Mini azt írta, hogy nagyon boldogok voltak, amikor találkoztak, a lányok barátságosan viselkednek, legyek én is az velük. Megkérdeztem, Happy bocsánatot kért-e, de „nem igazán, csak nevetett”. Aznap nem kellett sehogy se viselkednem velük, mert Eunice bátyja nekik is kivett egy szobát, és megint nem jöttek haza.
Mini úgy számolt, hogy fél 7-re kimegy a reptérre, elviszi a szállodába a fickót, és 8 körül már otthon lesz (miután a vasárnapot is végigdolgozta), de persze nem lett. Eunice bátyjának elveszett egy bőröndje, az eső miatt a reptérről kifelé is dugó volt, meg hazafelé is, így csak 11-re ért haza. A fickó meg kijelentette, hogy többé nem jön haza, elege van Nigériából :)
Este tombolt a vihar, áram szokás szerint nem volt, jobb szórakozásom nem lévén, a pislákoló lámpa mellett körömollóval levagdostam a hajam. És élveztem a csendet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.