Naija Wife

Jár az agyam a Gülü-féle inzultuson, semmire se tudok koncentrálni. Van négy füzetem több száz vizsgakérdéssel, meg húsz kilónyi leckekönyvem, de tegnap hozzájuk se nyúltam, ma meg csak harminc kérdést voltam képes legépelni. A házimunka frontján se jobb a helyzet, a lakás koszos, a ruhák koszosak, tegnap nem főztem, ma egy borsópörköltre meg tésztára futotta az erőmből. Enni sincs kedvem. Próbálom fejben lejátszani, mi lesz majd a mindent tisztázó megbeszélésen, de nem tudom, mire számítsak, mert nem tudom, mi váltotta ki Gülüből ezt az egészet. Mondatokat rakosgatok össze, kifejezéseket szótárazok, de tudom, hogy hiába, mert akkor, ott úgysem fognak eszembe jutni a megfelelő szavak. És különben is, az a Gülü módszere, hogy iszonyú sokat pofázik, nagyon vehemensen, mire befejezi, az ember úgy érzi magát, mintha földbe döngölték volna, és inkább kussol. De jól ismerjük már a vég nélkül ismételt kifejezéseit, úgyhogy arra készülök, hogy ezekből minél többet bevetek, hátha észreveszi magát. Ha kioktató stílusban beszél, mindig úgy kezdi a mondatot, hogy „First of all”, valahogy mindig előjön, hogy academically, university, it is the freaky truth, it is your choice, Lord is your strength, until my name is Gülü I will NOT.

És azon is töröm a fejem, elmondjam-e, ami pénteken történt. Tegnap ugyanis felhozott egy bölcsis kislányt, egy új jövevényt, aki hétfő óta csak bőg, jobb esetben alszik. Valószínűleg meg akarta mutatni, hogy ő képes megnyugtatni a bőgőmasinát, de öt perc után már nem foglalkozott vele, lerakta a gyereket a földre, elé tette a laptopot, kezébe nyomta a telefonját, a kislány meg sírt tovább. Mielőtt a szájába folyt volna a taknya, odamentem hozzá egy zsebkendővel, onnantól nem tudtam levakarni magamról. Elindítottam neki a Sivatagi show-t, nézegettük egy darabig, aztán amikor lecsukódott a szeme, leállítottam a videót, és levittem a bölcsibe lefektetni. Legalább háromnegyed órát töltöttem még vele, mert minden szirre-szarra felriadt. Énekeltem neki (szegény gyerek!), majd nagy nehezen sikerült ráfektetni egy matracra, kapott egy plüss békát, hogy legyen mihez bújnia, de még én sem engedtem el, csak akkor, amikor már nem ébredt fel arra, hogy megnyomtam az orrát. Visszamentem az irodába, és a laptopom képernyőjén az a felirat fogadott, hogy „The password is incorrect. Try again.”. Vagyis valaki megpróbált belépni a gépembe. Na vajon ki lehetett az? Ez már a második ilyen eset volt, de akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget, most viszont már biztos vagyok benne, hogy a Gülü kutakodni akart. Az is feltűnt, hogy a fiókjaim tartalmát is megbolygatták, arra is csak legyintettem, csinálja csak, nincs ott semmi érdekes. Azt is láttam, hogy a flash drive-om teljes tartalmát átmásolta egyszer, de csak iskolai dolgok voltak rajta, ezen se izgattam magam. De így együtt ez már sok. Csak most merült fel bennem, hogy mi van, ha a táskámat is átkutatta. Nem mintha abban lenne bármi érdekes, de nehogy már azon kelljen gondolkodnom, hogy zárat szereltessek a szekrényre, és én is minden pisilésnél lakatot tegyek rá, ahogy ő csinálja. Az biztos, hogy valamit kezdeni kell ezzel a helyzettel, mert nem akarok paranoiássá válni, és így nem lehet együtt dolgozni.