Naija Wife

Az otthon töltött időről nehéz lenne írni, összefolytak a napok, hetek, azt sem tudtam, mennyi ideig voltam odahaza, most csodálkoztam rá, hogy egy héttel tovább, mint ahogy gondoltam. Anya nélkül semmi sem ugyanolyan, elveszettnek érzem magam, minden apróság miatt felhívnám, de már nem tudom. Azt sem tudnám megmondani, mit csináltam, csak a munkával töltött napokkal tudok elszámolni. A munka miatt legalább azt számon tartottam, hogy a hét melyik napját írtuk, volt miért felkelnem, kevesebbet tudtam gondolkodni közben, és nem utolsó sorban nagyon élveztem, hogy dolgozhatok. Amikor nem dolgoztam, akkor otthon bőgtem. Ahelyett, hogy örültem volna, hogy viszontlátom a dolgaimat, minden bútordarab, tányér fölött azért sírtam, mert ki tudja, mikor látom viszont. Élveztem a meleg vizet, a sok finom ételt, és hogy felülhetek egy buszra egyedül, és oda mehetek, ahova akarok, de semminek sem tudtam felhőtlenül örülni. Utáltam arra gondolni, hogy mindent ott kell hagynom hamarosan, hányingerem támadt, ha bevillant egy lagosi életkép. Egyiptomban kezdtem örülni a visszatérésnek, amikor már közeledtem a Minikémhez. Amikor Nigéria fölött jártunk, már fülig ért a szám, azt éreztem, hogy hazaértem, és hogy ez az ország szeret engem. Ettől egy kicsit meg is ijedtem, mert ez azt jelenti, hogy az én országom meg nem szeret engem, és ha belegondolok, ügyintézés, vásárlás közben tényleg nem azt érzem, hogy kedvelnek, hanem azt, hogy nyűg vagyok. Itt viszont mindenki a nyakamba ugrott, amikor megérkeztem, igaz, közben arra gondoltak, vajon mit hoztam nekik. De végre megint Minivel vagyok, és ha ránézek, rajta kívül úgysem érdekel semmi, most megint nászúton vagyunk.