És ezt Anyának köszönhetjük.
Tavalyelőtt is annyira elöntötte az ár a Jimoh streetet, hogy kidöntötte a kerítést (az előző évivel ellenkező oldalon), és bezúdult a víz a házba, tönkretett vagy elvitt mindent. Idegenek úsztak be a házba, kitörték a plafont, és felkapaszkodtak a „padlásra”. A környéken hat ember meghalt. A még mellkasig érő vízben egy nő elindult, hátán a gyerekkel, hogy megnézze, mi történt a shopjával. Hiába próbálták lebeszélni róla, csak ment, míg a víz kioldotta az ankarát, és szélsebesen elvitte a gyerekét.
'11-ben itt dőlt ki a kerítés, '12-ben a szemben lévő oldalon
A marhák előtt nem volt többé akadály
A volt házunk a lehető legrosszabb helyen áll. Az utca végén van ez a borzasztó kanális. Az utca innen lejt, aztán tőlünk két háznyira kezd emelkedni, vagyis ha szakad az eső, akkor mindkét irányból felénk zúdul a víz, hátulról a kanális szennyvizével együtt.
Anyukám tavaly annyira félt, hogy kiönti a víz az ő kislányát, hogy állandóan imádkozott, és lássatok csodát, a nagy áradás elmaradt. Most közelebb van Istenhez, még jobban oda tudna hatni, de szerencsére minket már nem fenyeget a veszély, mióta emeleten lakunk. A többieknek nem volt ilyen őrangyaluk, megint elárasztotta őket a víz. Szombaton éjfél körül kezdett szakadni az eső, a legdurvább, amit valaha átéltem. Olyan hangja volt, mintha egy repülő az udvarban akart volna leszállni. Már akkor sejtettük, hogy a Jimoh-n nagy baj lesz. Másnap jött is a telefon Danieltől, hogy kidőlt a kerítés frontja, és az iszonytató víztömeg az ablakokon keresztül árasztotta el a házat. A volt szobánkban lakó fiú és a barátnője szintén betörték a plafont, és felkapaszkodtak a tető alá. Megint mindenük odaveszett, laptopok, tévék, telefonok, papírok, ruhák… El nem tudom képzelni, mit élhettek át már megint. Ma elkezdték rendbetenni a házat, biztos megint kifestik, de megint mindent átjárt a az a víz, ami ezrek szennyét meg döglött állatokat sodort magával. Ha megmaradtak a matracok, akkor megint kiszárítják őket, és használják tovább. (Én ezért is vettem egy felfújható matracot a szivacs tetejére, amikor kijöttem, nem voltam hajlandó azon feküdni, amin már ki tudja, hány áradás, Randnak hány barátnője, meg a korábbi lakók akárkicsodái mentek keresztül.)
Nincsenek rá szavak, mennyire hálás vagyok, hogy már nem lakunk ott.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.