Naija Wife

Marhára kíváncsi voltam, mi lesz a visszhangja a nagybácsival folytatott beszélgetésnek. Hétfőn kicsíptem magam, felvettem az új nacimat és blúzomat – Mini szombaton újította be őket a tokunbo piacon, fillérekért –, még magas sarkú cipőt is húztam, hogy lenyűgöző külsővel leplezzem az idegességemet. Épp akkor gördült be az udvarba az iskolabusz, amikor a matekverseny díjait készültek átadni a gyerekeknek. Gülü egyből odahívott, elvették a táskámat, kezembe nyomták az okleveleket, el kellett játszanom az ajándékosztó szerepét. Lenyomtam a műsort, aztán hátra se nézve felvonultam az emeletre, mint egy anyakirálynő, és vártam, hogy most mi lesz. Kisvártatva utánam jött a Mistress, hogy beszélnünk kéne, menjek át az irodájába. Kicsit megvárattam, mert "sürgősen" alá kellett írnom az okleveleket, aztán átballagtam. Joy is az irodában volt, de ő nekem háttal pötyögött a laptopján, nem volt egyértelmű, hogy részt vesz-e a megbeszélésen, vagy csak épp valami dolga akadt. A Mistress azzal kezdte, hogy vannak itt bizonyos problémák, amiket meg kell beszélnünk. Erre rögtön nekiszegeztem a kérdést, hogy és vajon hogyan próbálta meg megoldani ezeket a problémákat. Csak nem úgy, hogy jelentett rólam a Madamnak, aki emiatt magához hívatta a férjemet? Heves tiltakozásban tört ki, ő nem mondott a Madamnak semmit, egyáltalán nem hívta fel, ez a „gospel truth”. Valaki biztos meghallotta, amikor a klotyópapír miatt kiabáltam, és felhívta a Madamot. Ha már úgyis a szobában volt, megkérdeztem Joyt, vajon ő volt-e az a valaki, de ő se vállalta magára. Rajtuk kívül még két ember jöhetne szóba, de Ehis a Minitől tudta meg, mi történt, és őszintén meglepettnek tűnt, a Gülünek meg kifinomultabb eszközei is vannak arra, hogy másokat kicsináljon, úgyhogy őket eleve kizártam. Hogy ki volt az a V. A. Lacky, már örök rejtély marad, bár nekem van egy sejtésem... 

Túllendültünk a dolgon, a Mistress belecsapott a közepébe, hogy akkor térjünk rá a problémákra. Na mondom, nekem van néhány, vegyük például a tissue issue-t, és a többi dolgot, amit hiába kértem, sosem kaptam meg. Tényleg, ilyen előfordult? Elő bizony, és soroltam, hogy tőle például az új gyerekek aktáit kértem, de azt mondta, még nincs minden nyomtatvány kitöltve, ha komplettek lesznek, odaadja őket, de sose kaptam meg. Vagy mondjuk a szülők telefonszámát, amit szintén tőle kértem, hogy kiegészíthessem a listát. Nem mintha nekem kellenének a számok, éppenséggel pont neki akartam adni egyet kinyomtatva, mert legtöbbször ő kommunikál a szülőkkel (egyedül ő kap kártyára pénzt). Amikor lecsaptam volna az ő kézzel kiegészítetett listájára, akkor azt bedugta egy fiókba, és azt mondta, még nem komplett, majd ha kész lesz, odaadja. Sose kaptam meg. De ilyen volt a tandíjlista is, amit Joytól kértem még az első héten, és azt se kaptam meg. Erre egymás szavába vágva kezdtek tiltakozni, hogy ilyen nem is történt, miért akarnának ők eldugni előlem bármit. A Mistress azt hozta fel, hogy a szekrénye nyitva van, bármikor elvihetem az aktákat. Ja, tényleg nyitva van, ha leszedi róla a lakatot, de speciel az a fiók, ahol az akták vannak, hónapok óta be van ragadva, abból se ki, se be nem kerül semmi. Joy meg egyenesen azt állította, hogy én nem is kértem tőle a tandíjakat, de különben is, azok is ott vannak a polcon, meg a portán, meg mindenhol szanaszét, már miért ne adta volna nekem oda. Mondtam, hogy ez még az első héten volt, amikor nem volt mindenütt, sőt sehol sem, és azt ígérte, hogy majd lefénymásolja, ha lesz áram, de nem másolta le. Kétszer-háromszor kértem, aztán feladtam. Erre teljesen kikelt magából, és üvöltött, hogy ne mondjam, hogy kértem, mert egyáltalán nem kértem. Én meg azt mondtam, ne mondja, hogy nem kértem, mert bizony kértem. Erre visszavett, azt mondta, lehet, hogy nem emlékszik rá. Az bizony elképzelhető, de ettől még megtörtént.

Aztán a Mistress előjött azzal, hogy az én viselkedésem mostanában megváltozott. Mondtam, hogy ezt az okozta, hogy teljesen kirekesztettek a munkából, és már nem is állnak szóba velem. Heves tagadás. Megkérdeztem, akkor hogy lehet az, hogy az utóbbi időben nem volt olyan meeting, amin én is ott lettem volna. Döbbent arcok. Tényleg nem volt? Megkértem, próbáljon rá visszaemlékezni, mikor volt közös meetingünk utoljára. Nem ment neki, segítettem: január 8-án. Még döbbentebb arcok. De hiszen épp a múlt héten akartak tartani egyet, csak Ehis-nek el kellett mennie, ezért elmaradt. Nahát, hogy micsoda pechem van! Csak ott hibádzik a dolog, hogy hetente kellene meetinget tartanunk. 

És akkor jött a lelkizés, hogy voltaképpen miért is nem beszélünk egymással. Ezen a ponton megkértem őket, hogy most az egyszer legyenek őszinték. (Nem tudom, mi ütött belém.) Mondtam, hogy szerintem az a gond, hogy én beszélgetek a Gülüvel, akit ők nem szeretnek, hiszen mindig gúnyolják, többek között a PhD-je miatt. (Még nincs neki, de arra hajt.) Iszonyatos tiltakozás volt erre is a válasz. Joynak szegeztem a kérdést, hogy ha ez nem igaz, akkor vajon kedveli-e a Gülüt. Nem kedveli, nem utálja. Mondom, ez egy egyszerű kérdés volt, válaszoljon igennel vagy nemmel. Ha a Gülü kedves, akkor ő is kedves vele, ha meg nem, akkor ő sem az. Mivel eközben végig hátat fordított nekem, megfogtam a karját, magam felé fordítottam, és megkértem, válaszoljon erre az egyszerű kérdésre: kedveli-e a Gülüt vagy sem. Nem válaszolt. Ennyit az őszinteségről. Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy onnantól kezdve, hogy a Gülüvel szóba álltunk egymással, ők ketten árulónak tekintenek. Szép lassan kiközösítettek, és mára elérték, hogy csak a Gülüvel társalgok, mivel más nem szól hozzám. Kellemetlen helyzet, de ettől nem dőlök a dugámba, csak kár, hogy a munka rovására megy.

Ezen a ponton megzavarta a beszélgetést Gülü, bejött sürgetni a Mistress-t, hogy induljanak már el könyveket venni. A lényeg ezért szóba se került, nem tudtam meg, mi az a munka, amit ne végeztem volna el. Erre lettem volna pedig a legkíváncsibb, mert két tévészereplésen, pár repimegjelenésen meg a szabadságengedélyezésen kívül mást nem kértek tőlem, azokat meg teljesítettem. Mielőtt elindultak volna a könyvekért, a Mistress még gyorsan bocsánatot kért az oyinbózásért, de hát ők már csak ilyenek, ha fehér embert látnak, akkor ugrándozva oyinbóznak, tényleg bocs. (Talán ideje lenne levetkőzni ezt az ovis mentalitást, főleg neki, aki Londonban is dolgozott...) Aztán bocsánatot kért amiatt is, hogy nem kaptam meg dolgokat, majd arra kért, öleljük meg egymást. Összeölelkeztünk. Aztán megkérte Joyt, hogy ő is öleljen meg, de Joy vonakodott, legyintettem, hagyjuk. A Mistress még erőltette volna a dolgot, de Joy továbbra sem volt hajlandó felállni, a laptopba bújva közölte, hogy neki semmi baja velem, barátok vagyunk, neki Freddel van baja. (Na vele vajon mi?) Erre már nem tudtam mit mondani, otthagytam őket. 

Másnap kaptam a Mistress-től 1000 nairát telefonkártyára, aztán áthozta az új gyerekek aktáit, Joy meg odaadta a teljes tandíjlistát. Állam leesett.