A repülőjegyem még nincs átíratva, mert a vízumhoz felhasználtuk az összes pénzünket, plusz kölcsönöztünk Joytól, a munkáltatói kölcsönt pedig csak ezen a héten fogja megkapni Mini. Most már nem kicsit aggaszt a dolog, mert péntekre szól a jegyem.

Azt még nem tudom, mire változtassam az időpontot. Ápr. 19-re már nincs jegy, 22-ére van, de ha akkor megyek, még egy hétre kiesek a munkából, és már minden napot súlyos veszteségként élek meg, amit nem munkával töltök. Mármint otthon, mert ami itt van, az ugye nem munka, és a húszezer nairás fizetésem pont arányban van ezzel.

De nem a pénz a fő szempont, hanem a terhesség, ha nincs gyerek, úgysem mehetek haza. Naponta háromszor tanulmányozom a menstruációs/ovulációs naptárt, de nem segít, csak kétségbe ejt. Ma 11-e van, legközelebb 19-étől pirosak a napok a naptárban. Ha elmarad, öröm, boldogság, ha megjön, katasztrófa, sírás, és újra lehet próbálkozni 29-étől 2-áig. Ha akkor sem sikerül, 15-étől megint piros napok. Ha semmi nem történik, 17-18-án már megcsinálhatom a tesztet, és ha pozitív, 22-én mehetek (mehetünk). Ha nem, akkor akár itt is maradhatok végleg, mert a parlamenti munka június 10-én befejeződik, hat hét alatt nem tudok annyit keresni, hogy mindent kifizessek és valami még maradjon is, úgyhogy várandósan kellene elhelyezkednem valahol, amire most tényleg nem akarok gondolni se. 

Ez van. Imádkozom és mondogatom Kati mantráját: "Tökéletes egységben, harmóniában vagyok. Mindent kifújok, mindent elengedek, ami ezt zavarja, és ez így van." Próbálom elhinni, hogy minden úgy lesz jó, ahogy lesz, és várom, mit dob a gép.