Naija Wife

Még egy ilyen, és azonnal hazamegyek.

Szombat reggel "elbúcsúztattuk" Azukát. A kínai útja kis híján meghiúsult, mert nem sokkal az után, hogy megkapta a vízumot, hazament a falujába elbúcsúzni a szüleitől, s a visszafelé úton - már Lagosban - fegyveresek kirabolták a buszt, amin utazott, elvették a telefonjait és a repülőjegyre kapott 50 ezer nairáját. Jellemző az itteniek eltérő gondolkodásmódjára, hogy jajveszékelés és depresszió helyett Azuka, bár némileg letört volt, annyit mondott másnap: ezek csak dolgok. Én egy hétig bőgtem volna, hogy milyen szerencsétlen vagyok, lőttek az utamnak, ő meg elkezdte eladogatni a dolgait, és összegyűjtötte a hiányzó pénzt. Két nappal az indulása előtt elbúcsúzott a nőitől: kora este jött az a lány, aki csak néhányszor járt nála, de mély nyomokat hagyott bennem, mert ilyenkor nekünk kellett elvinni Ikejába őt és a dögletesen csípős izzadtságszagát; másnap reggel meg a „hivatalos” barátnőt láttuk távozni a házból, - se csók, se könnyek, nulla érzelem. Az utolsó estéjén felvetettem, hogy el kéne őt búcsúztatni, vegyünk valamit enni-inni, de Mini lebeszélt róla, ez náluk nem szokás. Mindenféle cécó nélkül hagyta ott a házat, egyedül engem ölelt meg búcsúzóul, és megígérte, hogy majd hívja a férjemet, és akkor beszélünk. Vasárnap óta már vagy tízszer telefonált, mindenkit felhívott a házból és pár embert a munkahelyről, lehet, hogy mégiscsak vannak érzelmei.

Azuka távozása miatt továbbállt a „testvére”, Benjamin is, péntek reggel láttuk utoljára, amint épp az udvart sepregette, se puszi, se pá, mire hazamentünk, már nem volt ott. Azuka pulykáitól fokozatosan szabadultunk meg: az ötből egy végelgyengült, hármat az idők során levágtak és megettek, az egyetlen fiút pedig Azuka kölcsönadta egy „nászéjszakára”, amibe rejtélyes módon belehalt szegény pára.

Péntek óta Happy sincs otthon, ő hazament Beninbe az anyukája miatt. Korábban hallottuk, hogy a mamája „nagyon beteg”, de a betegségéről nem tudtunk semmit. Péntek délelőtt Mini szólt, hogy Happy itt van a másik irodában, mert Beninbe készül, menjek át hozzá, ha gondolom. Nem nagyon értettem, mit keres indulás előtt a hotelben, de hamar rájöttem. Happyt kisírt szemekkel találtam odaát, Jászai-díjas alakítást nyújtott az aggódó gyermek szerepében, én be is dőltem neki, hosszasan vigasztaltam, de kiderült, hogy csak pénzt akart kicsikarni a nagybácsiból az útra. Arra viszont nem jöttem rá, hogy miért most kellett hazasietnie. Az anyukájáról megtudtuk, hogy cukorbeteg, aznap engedték ki a kórházból, tehát jobb állapotban kellett lennie, mint korábban volt, ráadásul Happynek van egy 11 éves lánya, akit a szülei nevelnek, neki talán nagyobb szüksége lett volna az anyjára, amíg a nagyanyja kórházban volt. Eredetileg vasárnap jött volna haza Beninből, de egy súlyos szerencsétlenség miatt maradnia kellett, a húga motoros balesetet szenvedett, nagyon komolyan megsérült, műtötték az arcát és felnyitották a mellkasát. Nem nagyon bíztam benne, hogy tudják kezelni, de azt mondják, már jobban van. Egészen idáig nem is tudtam, hogy Happynek van testvére - most Mini elárulta, hogy a húgán kívül van két fiútestvére -, igaz, a lányáról is két év után hallottam először. Az, hogy eltitkolta a gyerekét, egy kicsit sem tette őt szimpatikusabbá. Értem én, hogy még csak 27 éves, élni akarja az életét a nagyvárosban, a lánya meg egy ifjúkori baleset eredménye, akinek jobb helye van a szüleinél, de felfoghatatlan számomra, hogy két év alatt egyszer sem mondta, hogy képzeld, van egy lányom, megmutatom a fényképét, saját magáról viszont művészi és amatőr fotók tömkelege van szétszórva a szobában, még a telefonja háttérképén is saját maga van. Csoda, hogy nem szeretem őt?

Hétvégén Minit is nélkülöznöm kellett egy különleges megbízás miatt: egy nagyon magas pozíciójú rendőrnőt furikázott, aki Lagosban ünnepelte a szülinapját. Minden tervünk füstbe ment, Mini mindkét nap nagyon későn jött haza, és hétfőn háromkor kellett kelnie, hogy kivigye a reptérre a nőt. Azt kívántam, bárcsak ne lenne ilyen jó munkaerő, akkor nem hívnák sofőrködni, de a nő húga egyenesen fel akarta fogadni állandó sofőrnek. Na, abból nem eszik!

Nélkülöztem továbbá az áramot és a vizet. A NEPA megint alulmúlta önmagát, hébe-hóba volt csak áram, ami pedig nagyon kellett volna a búvárszivattyú beszereléséhez. Amíg volt áram, addig szivattyúztak, hogy átmossák a rendszert meg kiderüljön, hol vannak lyukak, ettől persze soha nem látott mértékben lecsökkent a vízszint a kútban, odáig nem értük el a vödörrel, víz nélkül maradtunk. A mosásnak, főzésnek lőttek.

Lőttek a fodrásznak is, pedig a hajam utoljára két hete lett befonva és megmosva. Otthon minden másnap hajat mosok, de itt két hétig hagyom koszosodni, mert a fonás miatt nem tűnik fel :) A kéthetes fonatok viszont szörnyen festenek, lógnak és ki vannak szőrösödve, de úgy maradtak, mert nem volt kivel átmenni a szomszéd utcába. A maradék lakók közül Eunice a barátjánál töltötte a hétvégét, Daniel meg a vízszerelővel. Ijiomával már nem számolok, korábban csak napokra tűnt el, aztán amikor azt hittem, megszabadultunk tőle, előkerült, de most már egy hete nem láttam, szerintem nem jön vissza.

Szombat este Mini még úgy gondolta, hogy vasárnap hamar végez, mert csak a reptérre kell kivinnie a nőt, aztán miénk a nap, bevásárlás, főzés, fodrász, sőt körömlakkozás is lesz (hívjuk a nőt, aki 50 nairáért pedi-, manikűröz, lakkoz). Vasárnap délelőtt még azzal biztatott, hogy 2-3 óra körül otthon lesz, de aztán csak teltek az órák, se nem jött, se nem hívott, én meg szép lassan becsavarodtam. Ugyanúgy szorongtam, mint A hétvégi gyilkosság főszereplője (Agatha Christie), aki azon gyötrődött, hogy ha nem teszi be a húst a sütőbe és megjön a férje, akkor az lesz a baj, hogy nincs ebéd, ha viszont beteszi, de a férje később jön, akkor kiszárad a hús. Én nem tudtam eldönteni, hogy kibontsam-e a hajam vagy sem, mert ha időben jön a férjem, annyival is előrébb vagyunk (egy órát spórolunk vele), rögtön mehetünk a fodrászhoz, aztán vásárolni, ha viszont későn jön, akkor nem tudunk fodrászhoz menni, kibontott hajjal meg vásárolni se, mert azzal a koszfészekkel nem mentem volna emberek közé. Nem mertem nekiállni, az idő meg csak telt, én egyre éhesebb, tanácstalanabb és kétségbeesettebb voltam, aztán lemondtam mindenről, már csak sírtam és haza akartam menni. Mini hét után megérdeklődte, hogy vagyok, akkor láttam, hogy a BlackBerry messengeren kiírta szlogennek, hogy „ez az ember ki akar nyírni a sörrel”, vagyis amíg én otthon bőgtem, éheztem, mert semmi nem volt, amiből főzni tudtam volna, meg még víz sem, ő a szülinapi buliban sörözött és nyilván evett is. Jól összevesztem vele, ő meg csak annyit mondott: nem az ő hibája, hogy nem úgy történtek a dolgok, ahogy ígérte, a dolgok megváltoztak a munka miatt, de hétfőn nem megy dolgozni, mindent bepótolunk. Nem tudott megvigasztalni, ettől még éhes és ingerült maradtam, és ő is az volt, amikor tíz körül megérkezett, nem is próbált beszélgetni, csak odavetette, hogy állítsam be az ébresztőt háromra, aztán fürdés-fogmosás nélkül lefeküdt.