Az első alkalomról nem írtam, mert az túl intim volt és abban hiszek is, de ezt a futószalagon lenyomott szertartást szívesen megosztom veletek.
Az anyósomat rávette egy régi barátnője, hogy menjünk az ő templomába, mert ha ott imádkoznak értünk, akkor biztosan meglesz a vízum meg a gyerek is. Vasárnap a mamával, Daniellel és Gabriellel együtt puccba vágtuk magunkat, beültünk a kocsiba, elmentünk a mama barátnőjéért, és kezdődhetett a muri. A gyülekezet mindössze öt hónapja létezik, a zenekara még nem állt össze, nóta közben is lecserélődött a dobos meg a billentyűs. Nagyon nagy átéléssel zenéltek – főleg az albínó dobos –, de néha úgy tűnt, nem ugyanazt a dalt játsszák. Ünnepélyesen megfogadtam, hogy ezen túl hátul, középen fogunk ülni, mert most öt méterre voltunk a kakofóniát recsegő hangfalaktól. A zenés blokk közben Mini elment dolgozni, a mama barátnője meg csak úgy lelépett, de mi végigültük a tanúságtételt, a prédikációkat, az adakozásra buzdítást és a jövő havi programismertetést, a színpad előtt állva végighallgattuk az új tagoknak szóló dalt és üdvözlő beszédet, aztán vártuk, hogy a pásztor elé járulhassunk. Mi a sánta bácsi után következtünk. Várakozás közben megtudtuk, hogy a pásztor Eunice sógora. Engem még mindig nagyon meglep, ha ilyen infók derülnek ki a lakótársainkról, mert ha történetesen az én rokonaim alapítanának gyülekezetet a közelünkben, én valószínűleg elújságolnám otthon, és nyilván meg is látogatnám őket, még ha nem is szeretnék csatlakozni hozzájuk.
Amikor sorra kerültünk, a mama odasúgta a pásztornak, hogy „meg kell nyitni a méhét”, aztán Eunice sógora imádkozott értünk, majd felém fordult, behunyta a szemét, rángatta az arcát, aztán közölte, hogy három dolgot lát:
- egy kislányt, akinek a neve Jennifer vagy Jessica (na ja, majd mindjárt Dzsenifer vagy Dzsesszika),
- hogy megkapjuk a dokumentumainkat,
- harmadikként pedig a „seed of favour”-t, azaz a kegy csíráját. Ez azt jelenti, hogy egy pénzes borítékot kell „elültetni”, vagyis a szószék elé helyezni, hogy szárba szökkenjenek a kívánságvirágok. Nem mondom, ha ezen múlna, hogy gyerekünk legyen, megérné, de mi már ültettünk magot a Christ Embassy-nál, úgyhogy itt nem kertészkedünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.