Az ünnepre tekintettel később kelhettünk, ezért vidámak voltunk reggel, Mini ruha nélkül koncertezett én meg röhögtem hozzá. A zsivaj Happyt is bevonzotta a szobába, cuppanós puszikat nyomott a képemre, és ezzel elásódott a csatabárd (ezalatt a pucér Mini már a fürdőszobában dalolászott).
Útközben láttunk egy bunyót: egy megtermett asszonyság meg egy fiú civakodtak a buszmegállóban, a nő úgy megrángatta a fiú pólóját, hogy kiszakadt belőle egy darab. Közelebb érve láttuk, hogy a harcias néne az anyósom barátnője, gyorsan megálltunk az út szélén, és Mini odarohant, hátha tud segíteni. Mire odaért, már vége volt a bulinak, ami azért tört ki, mert a conductor nem adta oda a visszajárót.
Itt muszáj közbeszúrnom, hogy először azt gondoltam, conductornak lenni egy klassz kis meló, ülnek a buszban (vagy ha nincs hely, akkor állnak az ajtóban a tetőbe kapaszkodva, mint egy szörfös), és szedik a pénzt. El is képzeltem, hogy Mini majd vezet, én meg conductor leszek, ha muszáj lesz itt laknunk, de abbahagytam az álmodozást, amikor láttam, hogy nekik kell tolni a buszt, ha lerohad vagy beragad a sárba.
Este szokás szerint kilenc után értünk haza, úgy negyed órája lehettünk otthon, amikor heves telefonálgatás után Mini visszarángatta magára a gönceit és elviharzott. Egy sofőr meglépett egy autóval, aztán átadta egy másiknak, hogy az vigye vissza az irodába, órákkal később, mint kellett volna. Először hazudoztak, aztán kikapcsolták a telefonjukat. Mini a hotelnél várta a második sofőrt, aki nyilván csak segíteni akart a cimborájának, de pechjére Mini rajta töltöttek ki a dühét, bemosott neki párat. A főkolomposról azt hittem, ma be sem dugja a képét, de sajnos bejött, Mini meg nekitámadt az én tulajdonomat képező, kb. 5 cm pengehosszúságú bicskával, amit a nagybácsi elkobozott tőle. Ha nem kapom vissza, akkor az eset összes szereplője megnézheti magát. A biztonság kedvéért rákérdeztem, de anélkül is tudtam, hogy Mini korábban egyáltalán nem verekedett, de mióta főoperátor lett, ez már a második eset volt, nyilván azért, mert túl nagy rajta a nyomás. Néha aggódom miatta, néha meg legszívesebben én is felpofoznám a kollégáit, illetve a legtöbbet már rég kirúgtam volna, végleg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mtikiti 2013.06.11. 22:00:27