Mától kiírom magamból a történéseket. Péntektől kezdem, amikor nagyon sokára keveredtünk haza, és a kapu előtt találtunk egy parkoló autót. Megpróbáltuk arrébb taszigálni, de nem sikerült, úgyhogy Mininek nagyon kellett igyekeznie, hogy beférjen mellette. Amikor már az udvaron belül volt a kocsink, Mini visszament, hogy kiszúrja a kerekét a nyavalyásnak, de rábeszéltem, hogy inkább hagyjunk neki üzenetet. Elővettem egy vastag alkoholos filcet, és ráírtam a motorháztetőre, hogy legközelebb ne parkoljon kapu elé, Mini pedig kiegészítette azzal, hogy mert akkor ki fogja lyukasztani a kerekét, aztán még odafirkantotta az ajtóra, hogy fuck u. Végre beestünk a házba, és akkor valami gyanús barna koszra bukkantunk a szobaajtónk előtt. Eleinte elképzelni sem tudtuk, mi kerülhetett a küszöbre - mert itt inkább eltűnni szoktak dolgok, nem keletkezni -, de lassan rájöttünk, hogy egy patkány rágta az ajtó sarkát, és forgács hever szerteszét. A sarok mondjuk túlzás, mert nem derékszögben ér véget az ajtónk, hanem egy körcikkben; vagy lerúgták azt a sarkot, vagy más rágcsálók tüntették el. Abból, hogy ez a lyuk szűk volt az új lakótársunknak, arra kell következtetni, hogy egy jól megtermett patkánnyal osztjuk meg a házat, mert egy egér harmadmagával is beférne a résen. 

Másnap Daniel nélkül mentünk dolgozni, mert ő előző este a hotelben maradt valami rendezvényen, aztán meglátogatott néhány klubot, és nagyon megfáradt. Az irodában nem örültek az elhajlásnak, mert egy ideje már ő is alkalmazott, nem gyakornok, dupla fizetéssel, és neki is illenék befáradnia szombatonként. Aznap érte el a pepperintoleranciám a csúcspontját, a rizzsel fogyasztott paradicsomos csiliszósz elindult visszafelé délután. Vacsira szódabikarbóna volt.

Vasárnap nagyon hatékonyak voltunk, fél 12-re kimostunk mindent, aztán elindultunk kajáért, amihez előbb egy bankautomatát kellett útba ejteni. A környéken lévő összes automatát lecsekkoltuk, de vagy üresek voltak, vagy nem csatlakoztak a hálózathoz, ezért Ikeja felé vettük az irányt, busszal. Decemberi érkezésem óta ez volt az első buszos kirándulás, pedig azelőtt mindig tömegközlekedést használtunk. Még mindig előfordul, hogy az utasok rám köszönnek, csak mert fehér vagyok, de az egyik conductornak nem tűnt fel vagy nem sikerült memorizálni, hogy van egy kakukktojás a buszon, mert másodszor is ki akarta fizettetni velünk a díjat. Fél kettőre jutottunk pénzhez, akkor már nagyon éhesek voltunk, be is rohantunk a legközelebbi Mr Bigg's-be - ez a második legrosszabb gyorsétterem -, és nagyon drágán kajáltunk rizst, salátát és zúzát. Sok pénzért hosszan tartó élmény szereztem: hasfájást reggelig. Tegnap csak sült krumplit mertem enni, amiért 500 nairát kérnek, vacsira meg ananászt. Biztos ezért álmodtam azt, hogy Minivel ananászt vacsoráztunk, amit a hűtőből vett elő, de nem akarta, hogy hideg legyen a fogamnak, ezért egy szeletet a szájába vett, hogy megmelegítse, aztán átpuszilta a számba. Az a jó, hogy ez a valóságban is megtörténhetne, Mini tényleg ennyire gondoskodó.