Az első hivatalos iskolai napon még Mini vitt munkába, hazafelé pedig a Mistress szállított. Velünk volt a kocsiban Joy, a gazdaságis és Ehi, egy tanár. Természetesen, ha már hazáig vittek, fel is jöttek megnézni az új lakást. Költözés után pár nappal még nem voltunk vendégfogadó állapotban, a nappaliban halomban álltak a bőröndök és a szatyrok, leültetni sem tudtam őket, mert ugye csak két szék van, és megkínálni se tudtam őket semmivel. Körbejártak, ámuldoztak, sőt irigykedtek, aztán a Mistress elkezdett követelőzni, hogy nyissuk ki a pezsgőt. Mondtam, hogy egyelőre se pezsgő, se semmi nincs itthon, még hűtőnk sincs. Nem baj, akkor hozzak, ami van. Megint mondtam, hogy semmi sincs, csak víz, de ha talál valamit, vegye el nyugodtam. Ezt nem gondoltam komolyan, csak kiszaladt a számon, mert egy kicsit feszélyezve éreztem magam. Nem úgy ő, aki berontott a konyhába, átkutatta, és néhány zacskós vízzel és egy fél csomag keksszel jött vissza. A vízből adott Ehinek is, Joy nem kért – úgy tűnt, ő egy kicsit zavarban van –, a kekszet meg megtartotta magának. Hál' istennek, beérte ezzel a zsákmánnyal, és elhúztak. Később a kekszes zacskót megtaláltuk a lépcsőházban egy sarokban. Nagyon szégyelltem magam miatta az új lakótársak előtt.
Az már biztos, hogy lakásavatót nem tartunk, és további székek beszerzését sem fogjuk elkapkodni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.