Naija Wife

Igazából nem is valódi piacra mentem, hanem a főútra, ahonnan az utcácskánk nyílik. A főút mentén üzletek sorakoznak, a végén pedig van néhány zöldséges, meg egy húsos bácsi. Spenótos, tejszínes tésztához hasonló valamit akartam főzni, ehhez először is vettem zöldséget. Ez valami zöld levél, aminek nincs neve, mint pl. a keserű levélnek vagy a töklevélnek, ez csak vegetable. A jöttömre összeverődött három-négy zöldséges kofa, nagyon kedvesek voltak, de akadozva ment a társalgás, mert nálam is jobban törik az angolt, csak yorubául beszélnek. Megkérdezték például, hogy van-e gyerekem, de a baby szó nem szerepelt a mondatban, fogalmam se volt, mit akarnak tudni, csak akkor jöttem rá, amikor elmutogatták.  :) Az egyik kofa megkért, hogy adjak neki egy százast – a give me hundred naira persze megy nekik angolul – , és bár utálom, ha kunyiznak, adtam neki, mert ha nem, akkor rögtön megutálnak, így viszont egy százasért szereztem egy csomó „barátot”. Ez után vettem vizet egy nagyon tetszetős italboltban, majd megvettem a tésztát meg egy kis tejkonzervet, és állati büszkén mentem haza. Mini persze frászt kapott, amikor beszámoltam neki a kalandomról, de a kajával sikerült lekenyereznem. A kamu spenótos tésztába tettem egy kis crayfisht, azt a kis féregnek kinéző rákot, amit undorodva kipöckölök mindenből, de az íze nagyon feldobja az ételt. 

Vasárnap Mininek maszek munkája akadt, egy Írországban élő haverja cuccait kellett innen-onnan összeszedni és elszállítani a srác épülő házába, a világ végére, valahol a Victoria Islanden. A cégtől béreltek két autót, az egyiket Mini vezette, és én is a csapattal tartottam. Velünk jött Eunice bátyja, az ő haverjai, és egy régi ismerős, a szabó. Ez a fiú egyszer varrt valamit Happynek, aki részletekben fizetett, ezért a srác egy időben minden szombat reggel eljött a Jimoh streetre, és legalább két-három órán keresztül ott dumált. Az első vizitnél Mini az ágyból rángatott ki, hogy bemutasson, hát nem voltam oda az örömtől. Egyszer elvittük kocsival valameddig, akkor is végig dumált, de nem nagyon figyeltem rá, kínosan éreztem magam mellette, mert mindig csak neglizsében látott, és zavart a sok szöveg is. Most reggeltől estig együtt voltunk, és kiderült, hogy tök jó fej a srác, üdítően értelmes az átlaghoz képest. Eunice bátyja meg nagyon vicces volt, gratulált Mininek, mert azt hitte, az ő felesége is kövér, de örült, hogy én ilyen szép vagyok, úgy nézek ki, mintha 16 éves lennék. :D

Még kész sincs, de már vizesedik - a szigetelésről még nem hallottak

A szabó egy ideje ebben az épülőfélben lévő házban lakik, kicsit nomád körülmények között, de büszkén mutogatta a gyümölcsfáit és a kis konyhakertjét, aminek a végében egy mariskapalántát is nevelget. Miután a fiúk végeztek a pakolással, előkerült a herbal drink, vagyis a helyi pálinka, egy üveg viszkit, meg némi fű. A herbal drinkkel nem akartak megkínálni, mert arról azt tartják, hogy csak férfiak ihatják, de már csak ezért is megkóstoltam. Baromi rossz, inkább ne próbáljátok ki. A viszki viszont meglepően jó volt (import), a hangulat meg egyre emelkedettebb, alig akartunk elindulni. Mikor végre rászántuk magunkat, a szabó még eljött velünk egy darabon, és vett nekünk a környék legjobb suyájából. Életemben nem ettem még olyan jó suyát. Búcsúzóul megígértük neki, hogy majd máskor is meglátogatjuk, és van rá esély, hogy ezt be is tartjuk.

Hazafelé kikönyörögtem Minitől, hogy vegyünk végre ballonos vizet, mert azt is árulnak a kis piacomon. Mtikiti már rég mondta, hogy nincs ennél költséghatékonyabb vízforrás, de Mini húzódozott, és továbbra is vagyonokat költöttünk ásványvízre. Egy üveg 1,5 literes víz 100-120 naira, a ballonos meg 350-be kerül, és majdnem 19 liter van benne. Elméletileg kellene hozzá egy adagoló, ami hűti-melegíti a vizet, és még egy iciripiciri hűtője is van, de azt két okból sem veszünk: nagyon sok érte a 20 ezer naira, és még csak nem is napelemes, árammal meg ugye nem vagyunk jól ellátva. Juditka a férjével palackoztatja a vizet a baromi nehéz ballonból, de nekünk mázlink volt az újdonsült italboltos ismerősömmel, rákérdezett, hogy van-e adagolónk, és rögtön ajánlott helyette egy tök egyszerű fém állványt meg egy adagoló csőrt, a kettőt együtt ezer nairáért. Nagyon megkönnyíti a férjek életét, vettünk is egyet, és ha megyünk Kadunába, Juditnak is viszek. Egyszeri befektetésként fizettünk 2500-at az állványért, a ballonért meg a vízért, és innentől csak 350 lesz a csere. Ráadásul nagyon finom a víz, nincs kesernyés mellékíze, mint az Evának, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk a szerzeményünkkel. Köszi, Judit!