Naija Wife

Már megint egybecseng az álom és a valóság. Álmomban egy idős doktornő mondta, hogy "Végre megvan az annyira vágyott bébi", majd rengeteg vér jött belőlem, és tudtam, hogy elvesztettem a babát. Egyelőre azonban nincs mit elveszteni, mert öt hónap alatt semmire sem jutottunk, annak ellenére sem, hogy fakéreglevet meg gyökérázalékot ittam, és már kétszer átestem a méhmegnyitási szertartáson.

Nem meséltem el Mininek az álmot, ma mégis azzal jött be az irodába, hogy megyünk a kórházba kivizsgálásra, mert az anyukája ezt javasolta. Megkonzultálta a dolgot Joy-jal, aki megmondta, melyik kórházba menjünk. Csakhogy ma - ahogy azt megálmodtam - elkezdődött a ciklusom.

Mióta betöltöttem a 36-ot, gyakran érzem, ahogy összeszorul a szívem attól a gondolattól, hogy már túl öreg vagyok. Pedig megígértem Anyának, hogy unoka nélkül nem megyek haza.

Mini kivett valamit – az egyébként nem létező – postaládánkból, de csak másnap adta át nekem a küldeményt, mintha én kaptam volna: boríték nélkül jött egy befizetési bizonylat, és abba tekerve egy ezres. A NEPA visszaküldte azt a pénzt, amit Daniel hónapokkal ezelőtt befizetett azért, hogy ne kapcsolják ki az áramot. Ezek szerint eddig tartott a türelmük, most majd jönnek és lekapcsolják megint.

Mini telefonon könyörög valakinek másnap, hogy még várják meg ezt a hetet, aztán megkéri Akofit, a szomszéd lányt, hogy adjon nekik egy ezrest. A NEPA jött, levágta a vezetéket, de egy ezresért vissza is kötötte. 

Az ünnepre tekintettel később kelhettünk, ezért vidámak voltunk reggel, Mini ruha nélkül koncertezett én meg röhögtem hozzá. A zsivaj Happyt is bevonzotta a szobába, cuppanós puszikat nyomott a képemre, és ezzel elásódott a csatabárd (ezalatt a pucér Mini már a fürdőszobában dalolászott).

Útközben láttunk egy bunyót: egy megtermett asszonyság meg egy fiú civakodtak a buszmegállóban, a nő úgy megrángatta a fiú pólóját, hogy kiszakadt belőle egy darab. Közelebb érve láttuk, hogy a harcias néne az anyósom barátnője, gyorsan megálltunk az út szélén, és Mini odarohant, hátha tud segíteni. Mire odaért, már vége volt a bulinak, ami azért tört ki, mert a conductor nem adta oda a visszajárót.

Itt muszáj közbeszúrnom, hogy először azt gondoltam, conductornak lenni egy klassz kis meló, ülnek a buszban (vagy ha nincs hely, akkor állnak az ajtóban a tetőbe kapaszkodva, mint egy szörfös), és szedik a pénzt. El is képzeltem, hogy Mini majd vezet, én meg conductor leszek, ha muszáj lesz itt laknunk, de abbahagytam az álmodozást, amikor láttam, hogy nekik kell tolni a buszt, ha lerohad vagy beragad a sárba.

Este szokás szerint kilenc után értünk haza, úgy negyed órája lehettünk otthon, amikor heves telefonálgatás után Mini visszarángatta magára a gönceit és elviharzott. Egy sofőr meglépett egy autóval, aztán átadta egy másiknak, hogy az vigye vissza az irodába, órákkal később, mint kellett volna. Először hazudoztak, aztán kikapcsolták a telefonjukat. Mini a hotelnél várta a második sofőrt, aki nyilván csak segíteni akart a cimborájának, de pechjére Mini rajta töltöttek ki a dühét, bemosott neki párat. A főkolomposról azt hittem, ma be sem dugja a képét, de sajnos bejött, Mini meg nekitámadt az én tulajdonomat képező, kb. 5 cm pengehosszúságú bicskával, amit a nagybácsi elkobozott tőle. Ha nem kapom vissza, akkor az eset összes szereplője megnézheti magát. A biztonság kedvéért rákérdeztem, de anélkül is tudtam, hogy Mini korábban egyáltalán nem verekedett, de mióta főoperátor lett, ez már a második eset volt, nyilván azért, mert túl nagy rajta a nyomás. Néha aggódom miatta, néha meg legszívesebben én is felpofoznám a kollégáit, illetve a legtöbbet már rég kirúgtam volna, végleg. 

Május 29-e a Demokrácia Napja, munkaszüneti nap, ami számunkra azt jelenti, hogy később jöttünk dolgozni. Ünnepeljünk Ty Bello dalával, ami engem könnyekig meg tud hatni:

https://www.youtube.com/watch?v=jBOFGDFyz1I

Három évembe került "felfedezni" az afrikai fekete szappant :D Otthon egyszer majdnem rendeltem a neten, de épp nem volt készleten, és meg is feledkeztem róla, az viszont nem jutott eszembe, hogy a keletkezési helyén is megvásárolhatnám. Egyik este megkérdeztem Minit, mi az a kórótekercs, amit a piacon árulnak, azt felelte, hogy mosdószivacs, és rögtön dicsekedni kezdett, hogy itt nagyon sok természetes dolgot lehet ám kapni, például szappant. Először a homlokomra csaptam, aztán körbeszaladt a szám a fejemen. Végre megvehetem a varázsszert, amitől gyönyörű lesz a bőröm! Legalábbis remélem, mert referenciát még nem láttam, a környezetünkben senki sem használja, inkább a fehérek kemikáliáit kenik magukra. Nem volt könnyű hozzájutni, mert a piacon csak reggel árulják, de ma elirányítottak egy öreg füvesasszonyhoz, akitől mindjárt kettőt vettünk. Állítólag hajra is jó, lehet, hogy azt is kipróbálom, mert a sápadtarcúak samponja már a végét járja. 

Íme az eredeti fekete szappan, ami nem hasonlít az otthon kapható, szépen megformázott termékekre, és az árukban is mutatkozik némi eltérés. Föld-, hamu- és szappanszaga van. 

Mbere a neve az egyik autószerelőnek, aki Minivel együtt ment az alkatrészpiacra, ahol is megéhezett, rendelt magának kaját, és meghívta Minit is. Evés után „mindjárt jövök” felkiáltással távozott, és ki lehet találni a folytatást: amikor Mini is befejezte és elindult, a nadrágjába kapaszkodva húzták vissza, hogy fizesse ki a kaját. Mini úgy vett elégtételt rajta, hogy amikor hazafelé Mbere be akart szállni a kocsiba, lenyomta a központi zárat és elhúzta a csíkot. Szerinte ez olyan vicces, hogy fel kell tenni a blogomra. Megtörtént :)

A házban béke és csend honolt.

Pénteken Joy, a nagybácsi felesége telefonon kiosztotta Happyt, majd összehívta a családi kupaktanácsot, Minit, Danielt és engem, és azt kérte, bocsássunk meg Happynek, legyen békesség a házban, mert ő nem tud aludni amiatt, hogy mi nem beszélünk, sőt nem is üdvözöljük egymást. Minit arra kérte, hogy ezt mondja el a két lánynak is este. Ez azóta sem történt meg, nyilván már nem is fog. Aznap túl későn értünk haza, áram sem volt, a libák nem gágogtak, aludtak. Szombaton ők otthon, mi munkában voltunk, mire hazamentünk, addigra ők elmentek meglátogatni Eunice nővérét, és éjszakára is ott maradtak. Olyan csönd volt, hogy hallani lehetett a gyíkok lépteit. Vasárnap kb. egy órát töltöttek a házban, ez idő alatt szerencsére elkerültük egymást.

Háborítatlanul átadhattam magam a sikamikának. Csakhogy az eső pont akkor kezdett szakadni, amikor az utolsó ruhadarabokat szedtem ki az öblítővízből, ezzel lőttek a napon szárításnak, a cuccok még mindig vizesek. Törölköző híján trikókkal szárítgattam magam, zölddel a hajamat, fehérrel magamat, aztán amikor egymás mellé terítettem őket, a nemzeti színek láttán röhögve kibukott belőlem egy Üdv Nigériában.

Este megtörtént a nagy találkozás Mini és a lányok között, ugyanis Mini felajánlotta, hogy elhozza a reptérről Eunice bátyját, aki 15 év után először látogatott haza. A lányok a szállodában várták az indulást Eunice öccsével, nővérével és annak férjével (a pásztorral) együtt. Mini azt írta, hogy nagyon boldogok voltak, amikor találkoztak, a lányok barátságosan viselkednek, legyek én is az velük. Megkérdeztem, Happy bocsánatot kért-e, de „nem igazán, csak nevetett”. Aznap nem kellett sehogy se viselkednem velük, mert Eunice bátyja nekik is kivett egy szobát, és megint nem jöttek haza.

Mini úgy számolt, hogy fél 7-re kimegy a reptérre, elviszi a szállodába a fickót, és 8 körül már otthon lesz (miután a vasárnapot is végigdolgozta), de persze nem lett. Eunice bátyjának elveszett egy bőröndje, az eső miatt a reptérről kifelé is dugó volt, meg hazafelé is, így csak 11-re ért haza. A fickó meg kijelentette, hogy többé nem jön haza, elege van Nigériából :)

Este tombolt a vihar, áram szokás szerint nem volt, jobb szórakozásom nem lévén, a pislákoló lámpa mellett körömollóval levagdostam a hajam. És élveztem a csendet. 

A tibeti buddhisták szerint ma minden gondolat ereje megsokszorozódik. Kérlek, kívánjátok velem együtt Anyukám gyógyulását, vagy imádkozzatok érte!

Gondos kezek még ablakocskákat is vágtak a névjegykártyatartóra