Kivételesen szombaton is bejöttem dolgozni, mert nagyon feldob az új munka, végre hasznosnak érezhetem magam. Tegnap összesítettem a hotelszobák és a tisztító bizonylatait, bevezettem egy könyvbe, a kocsikkal kapcsolatos készpénzes bizonylatokat pedig egy Excel-fájlba. Öt csajjal vagyok körülvéve, vidámak, cserfesek, barátkozósak, és örülnek, hogy a legvacakabb munkától megszabadulnak.
Reggel életemben először szembeszálltam Happyvel, majd’ szétfeszíti a keblem a diadalérzés. Vele senki sem vitatkozik, hagyják tombolni, ezért meggyőződése, hogy ő a ház ura és parancsolója, amit mond, az úgy van vagy úgy lesz. Mindenki akkor kel, amikor ő, mert a hangja azonnal betölti a házat. Ha valakitől akar valamit, rekedtre üvölti magát, nem érdekli, hogy az illető alszik vagy telefonál. Itua! Itua!! ITUA!! ITUA!!! Fred! Fred!! FRED!! FREDDOO!!! Ma Minit (Fredet) szedte elő, számon kérte rajta az üvegpoharait, amikből kettő nálunk tört össze. Egyértelmű, hogy pótolni fogjuk, de amikor az hagyta el a száját, hogy „mióta ő (she) megjött, eltűnt az összes poharam”, akkor berágtam. Mini sikertelenül próbált lecsillapítani, kimentem hozzá a konyhába, és megkérdeztem tőle, hogy hol vannak például a mi evőeszközeink, amiket akkor vettem, amikor jöttem, mert most egy villánk sincs. (Akkor sem volt, amikor megérkeztem, összesen öt kanál és két kés volt tíz emberre.) Azokat ellopták. Hát, nem hiszem, mert találtam törött villát a mosogatóban… Ezután beléfagyott a szó, és csodálatos módon innentől kezdve csend volt a házban. Minitől kaptam is érte egy pacsit.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.