Az volt minden vágyam, hogy hazaérve magunkra csukjuk az ajtót, megigyunk két pöttömnyi Star sört, és végre kialudjuk magunkat. Egy kicsit fáradtak voltunk az előző éjszaka miatt, ráadásul Mini beütötte a fejét egy lépcső feletti kiszögellésbe vagy inkább lemélyedésbe, fájt, vérzett a feje búbja, igazán ráfért volna a pihenés. Amikor hazaértünk, Happy épp kifelé tartott a házból, szólt a zene a telefonjából, énekelgetett, teljesen normálisnak tűnt. Visszajövet még mindig énekelt, bevitte a szobába a szatyrát, aztán hirtelen kitört belőle az állat. Teljesen váratlanul elkezdett ordítani a folyosón, mintha magában beszélne, hogy "Felkeltem fél háromkor imádkozni, mert a mamám nagyon beteg, tegnap óta kórházban van, imádkoztunk Eunice-szal együtt, sírtam, de se Fred, se Daniel nem hívott fel reggel óta, hogy megkérdezze, mi történt, miért imádkoztam. Nincs egy nairájuk, hogy fölhívjanak, pedig a testvéreim (minden férfi brother a családban, a rokonsági fok nem számít), a saját vérem. Háromkor keltem, hogy imádkozzak, de nem csatlakoztak hozzám, és nem hívtak fel, hogy megkérdezzék, mi történt. Reggel óta nem telefonáltak, pedig hallották, hogy imádkozom, hogy sírok..." és így tovább, a végtelenségig. Mini és Daniel egy darabig vártak, hátha elül a vihar, aztán próbálták megnyugtatni, mondták neki, hogy amikor imádkozott, ők is vele imádkoztak az anyjáért, de felcsattant, hogy ez hazugság, és kezdte elölről a litániát. Aztán egyik pillanatról a másikra eldurvult a helyzet, már mindhárman kiabáltak, Happy azt üvöltötte, hogy „üss meg, verj pofon, gyere, üss meg, verj meg”, közben csépelte Danielt, aztán meg a mellkasával szaladt neki, ugrált előtte, úgy nézett ki az egész, mint egy kakasviadal. Aggódtam, hogy ez a fúria dühében kárt tesz a púpos fejű Minikémben, kióvakodtam a folyosóra, és megkértem, hogy hagyja abba a kiabálást, de velem nem állt szóba, Mininek mondta, hogy „a feleséged azt hiszi, attól, hogy összeházasodott veled, joga van bárhogy beszélni velem”. Úgy gondoltam, jogom van, szóvá is tettem, hogy zavar a viselkedése, éjszaka is zavart, és szeretném, ha végre hagyna minket pihenni. Ettől végképp kijött a sodrából, a folyosó kövén ülve rúgkapált és forgatta a kiguvadó szemeit, úgyhogy jobbnak láttam, ha visszamegyek a szobába. Amikor már senki se figyelt rá, felhívta a kórházban lévő anyját, és neki is lenyomta a panaszáradatot arról, hogy Fred és Daniel nem hívták fel reggel óta, blablabla, blablabla. Aztán hazajött Eunice, és kezdődött elölről az egész az új közönség előtt, fél 11-re csöndesedett csak el. Ha nem könyörgött volna, hogy valaki üsse meg, én lekevertem volna neki egyet.
Hétvégén azt álmodtam, hogy pofon vágtam Happyt, aztán bujkáltam előle meg Eunice elől egy nagy házban. Bezárkóztam egy hatalmas szobába, ami jó drága, de roppant ízléstelen bútorokkal volt tele, és próbáltam lámpát gyújtani, de csak a falba szerelt, halványan villogó ledeket sikerült bekapcsolnom. Nagyon nyomasztó volt, küszködtem, hogy lássak valamit, és közben be voltam tojva, hogy rám találnak. Azért is iszkoltam be a szobába tegnap, mert féltem, hogy valóra válik az álom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.