Kajuru attól is különleges, hogy a kastélytól öt perc sétányira van egy fulani falu, itt laknak azok a férfiak, akik a szállót „üzemeltetik”. Szívesen megmutatják az otthonukat, gondolom, már hozzászoktak az őket bámuló fehérekhez. Induláskor belebotlottunk két kiránduló amerikaiba, őket is magunkkal vittük, így Juditka egy komplett csoportnak tartott idegenvezetést.

A falucska hihetetlenül bájos és nagyon-nagyon tiszta. Mi nem ehhez vagyunk szokva, nálunk csak nemrég kezdték kukásautókkal gyűjteni a szemetet, és csak a fő utakat meg a fehérek lakta részeket takarítják, a mellékutcák szemetesek, mocskosak. Pedig nem kellene sok hozzá, hogy Lagos utcái is ilyen takarosak legyenek:

A házak viszonylag kicsik és sötétek, gondolom, csak aludni járnak oda, meg a sosem használt edénykészleteket tárolják bennük. Különálló kerek épületekben van a fürdőszoba és a konyha, és az állatoknak is saját birodalmuk van.

Újszülött kecskék

Libaól

Baromfihűsölő 

Főzőfülke

Mosogató – edényszárító

Az a gyanúm, hogy az itteniek sokszor álltak már fehérek vakuinak kereszttüzében, mert amikor elővettem a telefont, hogy fényképezkedjek, a gyerekek csoportba rendeződtek. 

Ilyenek, amikor nem pózolnak:

Az üstben gyógynövényt főztek

Kísérőnk még az otthonába is behívott minket, itt találkoztunk a tetovált arcú új feleséggel és a falu legifjabb lakójával. A kisfiú nevét sajnos elfelejtette a papa.

Körös körül kukoricatáblák vannak, közöttük házikók:

Az ingókő

Azóta jobban tartok tőle, mióta tudom a nevét (geográfiai terminus technicusát), mert hosszasan időztünk alatta! :-)