Naija Wife

Január 22.

Múlt hét óta járok az iskolabusszal, eddig nagyjából „menetrend” szerint jött, de ma reggel húsz perccel korábban kopogtak az ajtón. Még a zuhany alatt voltam, de hét(!) perc alatt összekaptam magam, és lent voltam. Nagyon bosszús voltam, amiért a sofőr önkényesen megkavarta a menetrendet, és direkt megfigyeltem, milyen sorrendben veszi fel az embereket. Semmi logika nem volt a rendszerében, össze-vissza váltogatta az út két oldalát, ami azért gáz, mert itt nem olyan könnyű átmenni a másik oldalra, nincs kereszteződés, felüljáró, csak a U-turnök, egymástól jó nagy távolságra.

Aznapi utunk így nézett ki: Az iskola oldalát nevezzük A oldalnak, az enyémet B-nek. A menet az A oldalról indul, Joy háza előtt parkol a busz. Aznap csak Funmi ült a buszban, amikor engem felvettek. Azt nem tudom, ő melyik oldalon lakik, de ahhoz, hogy engem felvegyenek, át kellett jönniük a B oldara. Innen a legközelebbi U-turnnél átmentünk az A oldalra, eltéptünk az iskola irányába, túl is mentünk rajta, és felvettük Stephent. Visszatértünk a B oldalra, negyed órát jöttünk az ellenkező irányba, felvettük Lonimit és Tisét. Van egy U-turn hozzájuk közel, de nem azon mentünk vissza az A oldalra, hanem sokkal lejjebb, az „enyémnél”, mert azzal majdnem szemben lakik Feranmi (akit ugye felvehettünk volna utánam). Innen már végig az A oldalon maradva összeszedtük a maradék három gyereket. A Mistress azzal fogadott az iskolában, hogy David és Elias mamája már kétszer hívta kiabálva, amiért későn mentünk a gyerekekért. Gyorsan elmondtam neki, mi történt reggel, és le is rajzoltam ezt az össze-vissza utat.

Útvonal előtte - utána

Ő és Joy is egyetértettek azzal, hogy ez nem túl ésszerű, ezért a Mistress hívatta Fumnit és a sofőrt. Joy először Funmit faggatta, mikor ért a találkahelyre, mert ő rendszerint késik, de Funmi – ahogy arra számítottam – harciasan kiabálni kezdett, hogy miattam késett a busz, mert rám kellett várni, aztán átváltott yorubára, és elvesztettem a fonalat, meg a béketűrésemet is. Rákiabáltam, hogy az irodában beszéljen angolul, hogy én is megértsem, aztán kikértem magamnak, hogy rám fogja a késést, hiszen azért vártak rám, mert jóval korábban érkeztek. Mondtam, hogy jöhetnek bármikor, ha azt mondják 6-ra jönnek, 6-ra kész leszek, csak szóljanak ELŐRE. A kiabálással kivívtam némi tiszteletet, de később kemény árat fizettem érte.

Funmi után elővették a sofőrt, Mr. Obit. Róla tudni kell, hogy gyűlöl az iskolában dolgozni, mert kevesebbet keres, mint amikor az autókölcsönzőben dolgozott. Az alapfizetése ugyanannyi, viszont nincs hétvégi pótlék, kiküldetési díj meg borravaló, így nem tudja eltartani a hat gyerekét, ezen kívül szerinte ő öreg ahhoz, hogy egy iskolában dolgozzon. A kezdetektől fogva húzogatja a gyufát abban a reményben, hogy visszaküldik a kölcsönzőbe. Az utolsó ügye még nincs is lezárva, és már itt a következő. Legutóbb az történt, hogy mindjárt az első iskolai napon nem jött be dolgozni, állítása szerint azért, mert senki nem szólt neki, hogy kezdünk. Előző héten ő is bent volt, ő vitte a tanárokat marketingezni, tudnia kellett róla, hogy hétfőn kezdünk, de megkértük, írja le, hogy nem tudta, aztán lefűzzük, és elfelejtjük az egészet. Azóta makacskodott, hogy ő nem írja le, hiába próbáltunk a lelkére beszélni. Felajánlottam, hogy adok neki papírt meg tollat, de nem kért, inkább elment Ikejába, az irodába jelentést tenni, és ezzel részéről le volt tudva. Most újra előkerült ez a történet, megint mindenki elmondta százszor, mit kellene csinálnia, de csak hajtogatta, hogy ő nem ír semmit, ő egy keresztény ember. Nálam itt elszakadt a cérna, és én is beszálltam az általános kiabálásba, próbáltam rávezetni, hogy ha keresztény, nyilván olvassa a Bibliát, ha tud olvasni, akkor írni is, igazán leírhatná ezt az egy mondatot. Hárman egyszerre győzködtük, de hajthatatlan maradt. Az egész rohadt cirkusztól olyan fejfájást kaptam, hogy hazafelé kifeküdtem a buszban, és ahogy hazaértem, kidobtam a taccsot. Soha többé nem kiabálok.