Január 16.
Van egy elég különös kolléganőnk, Funmi, a raktáros. Az átlagnál is jobban utál dolgozni, örökké pofákat vág, ugat a gyerekekkel, olykor a felnőttekkel is, egyáltalán nem tud viselkedni, – vérbeli bush girl. Régebben a betegszobában aluszkálva töltötte a napjait, de onnan kitiltották, most ha szükség van rá, akkor a bölcsi vagy a raktár padlóján lehet megtalálni. Ha felzavarjuk valami miatt, olyan kelletlenül tápászkodik fel, mintha szívességet tenne, aztán odalöki a cuccot az asztalodra, majd kifelé menet úgy bevágja az ajtót, hogy beleremegnek a falak. 16-án Gülü kért valamit a raktárból, Fumni felhozta, levágta, bevágta, ez lett az eredménye:
Póktetemek potyogtak a fejünkre. Reméljük, befoltozzák, mielőtt megszállnak minket a gyíkok meg a patkányok.
Este életemben először készítettem yamot. Ezt itt kábé úgy eszik, mint mi a krumplit. A rajta lévő sár meg a „szőr” miatt eleinte hozzá sem akartam nyúlni, de most nem volt otthon Mini, akinek lepasszolhattam volna hámozást, muszáj volt egyedül nekiállnom. A héja borzalmas tapintású, de legalább könnyen lejön. Szeletelni is könnyű lehet, ha van otthon egy nagy kés, nekem csak egy kicsi van, ami nem éri át, és ahogy forgatom, hogy körbe tudjam vágni, mindig kiszélesednek a szeletek... Szerencsére nem kell vele sokat vacakolni, nagyobb darabokra kell vágni, és mehet a lábosba. Eszik főzve, olajban vagy roston sütve, illetve porridge-ként. Én most megsütöttem, és tojásrántottával meg sült paradicsommal ettük.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.