Mini épp próbálta kipihenni a kártevő-gázosítás fáradalmait, én a hajamat bontogattam, amikor megütötte a fülünket Mr. John hangja (akinek a munkáját Mini nemrég átvette, de a cégnél betöltött új szerepéről nem tudunk semmit). Mini kiszaladt üdvözölni, és azzal jött vissza, hogy Mr. John nagyon éhes, ad neki kenyeret és kólát, ha nem bánom. Ugyan már, ki tudna nemet mondani egy ilyen entrée után? Itt a vendég a szó szoros értelmében vendégségbe jön, eszik-iszik, jó esetben akkor, amikor elé teszik, rosszabb esetben kiszolgálja magát, szó nélkül tépi fel a hűtőajtót. Bejelentkezni nem szokás, csak rárontani a vendéglátókra, természetesen üres kézzel. A mi vendégünk megette az uzsit, majd a rendes kaját (semo és palm oil soup, hallal és ehetetlenül kemény pulykaszárnnyal), de nem érte be ennyivel, lemosatta a kocsiját Daniellel! Mosás közben azon tűnődtem, hogy a következő hétvégén viszonoznunk kellene a látogatást, átvinném a szennyest…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.