A kólásüvegben ázó fakéreg hatásosnak tűnik, azt mondták, ez lehűti a hasam, és tényleg. Ez a legundorítóbb lötty a háromból, ezért esténként ezt gyömöszölöm magamba először. Az orrfacsaró bűzébe kis gyógyszerszag vegyül, a színe fluoreszkáló sárga, de a kezdeti három korty helyett már ötöt erőltetek le. Azért is sietek vele, mert ebből van a legtöbb, még félüvegnyi, és az anyósom úgy rendelkezett, hogy ha elfogy, akkor öntsem fel újra, aztán ha az is elfogy, összevághatom a második adag kérget. Az erjedt pálmalötty már csak 4-5 napra elég, pedig mind közül még az a legelviselhetőbb.
Fizikailag tehát igyekszem kikupálni magam, de a stresszt nem tudom elűzni, és ez bizony akadálya lehet a fogamzásnak. Bár a legújabb kutatások szerint a stressz nem is befolyásolja a teherbeesést, szerintem nyugodt körülmények között könnyebben menne. Már letöltöttem egy csomó meditációs zenét, mantrázok, imádkozom, de nem vagyok jobban. A napok az ház-autó-iroda-autó-ház körforgásban telnek, illetve hétvégén csak ház, esetleg ház-autó-templom-közért-ház, ettől börtönfeeling telepedett rám. Az autóban és a munkahelyen zajló beszélgetésekbe nem tudok bekapcsolódni, csak azt fogom fel, miről beszélnek, a részletekről fogalmam sincs, mert nagyon csúnya pidgin englishül vagy yorubául beszélnek körülöttem. Három hete a világon senki nem szólt hozzám munkaügyben, a napokat olvasással meg angoltanulással töltöm, bár ez utóbbinak itt nem sok hasznát veszem. A tétlenség annyira nyomaszt, hogy időnként látszólag ok nélkül bőgök, de néha konkrét ok is adódik. Ilyen például a vízumom, amit már rég meg kellett volna kapnom, de múlt héten kitalálták, hogy menjünk Abujába interjúra, később meg azzal álltak elő, hogy nem muszáj mennünk, de a pénzt, amit az útra költenénk (útiköltség+szálloda: kb. 30-40 ezer naira), küldjük el nekik. Erre azt üzentem, hogy nem fogunk többet fizetni, azonnal küldjék vissza az útlevelemet, mert haza akarok menni, de Mini persze nem adta át, azzal próbál visszatartani, hogy majd a nagybácsi ezt is megoldja pénzzel vagy telefonnal. Emellé jönnek még az olyan apróságok, mint amikor Daniel megette az egész napi kajámat, aztán elintézte annyival, hogy nem tudta, hogy az az enyém meg persze bocsánat, csakhogy bocsánattal nem lehet jóllakni. Vagy hogy a NEPA már megint kikapcsolta az áramot, mert a lakótársaink továbbra sem hajlandók fizetni. Vagy hogy időnként nyitva hagynak egy-két ablakot a házban, hadd jöjjenek be tucatjával a csótányok. Vagy hogy a papucsom rendszeresen a vécéből szivárgó lében hempereg az udvaron, mert egy: nem cserélik ki azt az átkozott csövet, kettő: nincs mindenkinek saját papucsa (kemény 300 naira), és mindig azt veszik fel, amelyik épp lábra esik, akkor is, ha öt számmal kisebb és lelóg róla a sarkuk. És így tovább, és így tovább…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.