Naija Wife

Tegnap reggel se volt áram, de éjjel annyira feltöltődött a telefonom, hogy a lámpája kitartson a reggeli készülődésig. A nap a  kis ásványvizes palackban összerázott 3:1 kávéval indul. Talán februárban hagytam fel végleg a vízmelegítéssel, nem éri meg negyed óráig stresszelni magam a mocskos konyhában egy meleg kávéért. A telefon vakujánál elkövetett kétperces sminkelés után vödrökkel felszerelkezve megcélozom a kutat, aztán jöhet a frissítő hideg vizes pancsikolás. A ruhákat gyűrötten dobálom magamra, de nem gáz, a blézert majd kivasaltatjuk a szállodában, a többi meg úgy is jó lesz. A kocsiban befejezem a sminkelést, mert ott legalább világos van, aztán indul a zötykölődés-araszolgatás másfél órán keresztül. Az iroda említésre sem méltó, történnek ugyan dolgok, de nem velem. A nap fénypontja az ebéd, mert ki lehet menni a szabad levegőre, sétálni pár percig a napsütésben, igaz, befogott orral, mert a kanális poshadt bűzt áraszt. Rákészültem egy fincsi vegetable soupra, de megborulhatott a csilis zacskó, mert a kajának nem volt íze, csak mart, a hús pedig ehetetlenül kemény volt. De sebaj, otthon vár a saját vegetable soupom, ami csak káposztából, répából és némi tésztából készült, viszont nincs benne pepper (csili), így érezni lehet az ÍZEKET. Sajnos mire hazaértünk, megromlott a levesem, mert napközben sem igazán volt áram, így a vacsora három falat kenyér volt gyümölcslével. Már nem tudom jóízűen falatozni ezt a kenyérnek hívott édes vacakot sem, mert épp tegnap reggel láttam a piacon, ahogy egy pasi a koszos szivaccsal letörölgetett kenyeret beteszi egy Prince feliratú zacskóba, épp olyanba, amilyenben a vacsoránk volt. Eddig azt hittük, a színes zacskós kenyerek korrekt gyárakból jönnek, de nyilván mind ugyanaz a szar, mint amit "local bread"-nek hívnak és óva intenek a fogyasztásától. Azzal dobtuk fel a estét, hogy megfordítottuk a matracot, amin alszunk, mert ettől remélem, hogy elmúlik a zsibbadás az ujjaimból. Éjjel volt egy kis áram is, bár nem tudom, minek.