Megbénít a veszteség, amit felfogni is nehéz, néha nem is sikerül, és próbálok úgy tenni, mintha meg sem történt volna, csak épp messze kerültünk egymástól, azt hiszem, hogy otthon vár, nemsokára megkérdezi, hogy "Kislányom, mit főzzek neked, ha hazajössz?", de már nem tudom megmondani, hogy bakonyit, Anyukám, mint mindig. Messze vagyok, mégis rengeteg rá emlékeztető dolog vesz körül, amiket ő csinált vagy tőle kaptam, és mindenhez köze van, ami történik, mert szeretném neki elmondani, ahogy azelőtt mindig. Ezek az el nem mondott dolgok fojtogatnak, nincs kinek elmondanom, mert már csak a Mini van, ő meg mindent tud. Majd kiírom magamból, ha összeszedtem magam, addig is igyekszem azt a látszatot kelteni, mintha nem sírnék, mert azt itt nem nézik jó szemmel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.